A mozgás élet-Admin
A mozgás élet-Elérhetőség-Kapcsolat-E-mail
A mozgás élet-Ajánld az oldalt-Programok-Amit a Bükkről tudni érdemes
A mozgás élet-Főoldal-Kezdőoldal-Home-Fedezd fel a természet szépségeit-Bükk hegység
A mozgás élet-Kerékpár Kresz-Városi biciklizés-Természetjárás-Túrázás
A mozgás élet-Ünnepnapok-Nevezetes napok-Kultúrtörténeti programok
A mozgás élet-Névnaptár-Nevezetes napok-Kultúrtörténet
A mozgás élet-Olvasókuckó-Versek-Regények-Mondák-Kultúrtörténet-Turistaság
A mozgás élet-Gyermekvédelem
A mozgás élet-Ünnepnapok-Nevezetes napok-Kultúrtörténeti programok
A mozgás élet-Csereoldalak-Bannereink-Linkpartnerek-Bannerpartnerek
A mozgás élet-In memoriam Wass Albert Erdélyi Magyar író
Időkép - Időjárás - Hőtérkép - Felhőkép
A mozgás élet-Eger-Fazola Henrik- Címeres kapu-Kultúrtörténet
Eger Szépasszony-völgy-A mozgás élet-Kirándulás-Szállás-Természetjárás-Kultúrtörténet
Fedezd fel a természet szépségeit
A mozgás élet
Fedezd fel a természet szépségeit
A mozgás élet
A mozgás élet
A mozgás élet-Eger-kultúrtörténet-Bükk hegység-kirándulás-túrázás-természetjárás-utazás A mozgás élet-szállás-kulcsosház A mozgás élet-Fedezd fel a Nemzeti Parkokokat Magyarországon A mozgás élet-Erdei Kisvasutak

2006. augusztus 05

Wass Albert a Helikonban
[ 2006. augusztus 05., 11:26 ]

Wass Albert
 c Trianon után, a két világháború közötti Erdély magyar irodalmának életében már a húszas évek közepe táján három fontos dátum jelzi markánsan, előremutató érvénnyel a szellemi erők kezdeményező készségének fokozódó jelenlétét: 1924, 1926 és 1928.

E folyamat alapozó indításaként 1924-ben Kolozsvárt Kós Károly, Kádár Imre, Ligeti Ernő, Nyírő József, Paál Árpád és Zágoni István létrehozta az Erdélyi Szépmíves Céh nevű vállalatot. Két esztendő múltán, 1926 júliusában Marosvécsen, báró Kemény János várkastélyában megtartották a Helikon íróközösségének első találkozóját. És 1928 májusában látott napvilágot Kolozsvárt az Erdélyi Helikon című folyóirat első száma.

Ez a három nagy jelentőségű irodalomtörténeti esemény szorosan összefügg, elválaszthatatlan egymástól. Két évtizeden át – kisebbségi létviszonyok közepette –a Szépmíves Céh, a vécsi Helikon és az Erdélki Helikon volt Erdélyben a magyar irodalom legrangosabb, leghatékonyabb fóruma, a szellemi értékek érlelő műhelye.

Az Erdélyi Szépmíves Céh alapítóinak 1924 márciusában kelt körlevelében egyebek között ez olvasható: „Néhányan pennás emberek, erdélyiek valami szépet és maradandót, valami nagyot és újat akarunk, s amit kigondoltunk, azt a reális megfontolások konyháján meghánytuk-vetettük. (...) Mi összeálltunk, kevesen, akik írunk, a akik ki akarjuk válogatni az Erdélyben dolgozó írók munkáinak legjavát, és keressük a felhívásunk szavaival azt a száz embert, akik értékelik is, de fel is ölelhetik, s a megvalósulás biztos útjára vezethetik s egyben magukénak vallhatják ezt a vállalkozást s legszebb eredményeit.” A minden valószínűség szerint Kós Károly által fogalamzott körlevél erdélyi irodalmunk hőskorának egyik legfontosabb dokumentuma.

Valójában 1925-ben indult el útjára az Erdéyi Szépmíves Céh emlékezetes könyvsorozata: elsőként P. Gulácsy Irén Hamueső című regénye látott itt napvilágot. S még ugyanebben az évben a Céh gondozásában Kádár Imre Bujdosó éneke, Kós Károly Varjú-nemzetsége, Ligeti Ernő Föl a bakra! című regénye és Makkai Sándortól az Ördögszekér. A megszűnésig, 1944 őszéig összesen 166 könyvet adott ki a Céh, – az erdélyi magyar irodalom olyan jeleseinek munkáit, mint például Tamási Áron, Reményik Sándor, Bánffyi Miklós, Áprily Lajos, Nyírő József, Tompa László, Kemény János, Bartalis János, Molter Károly, Dsida Jenő, Jékely Zoltán, Kiss Jenő. A fiatal Wass Albert Farkasverem című regénye 1935-ben jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh sorozatában, majd – 1941-ben – A titokzatos őzbak című novellaciklusa látott napvilágot ugyanitt.

1940-ben Baumgarten-díjat kapott Wass Albert, a Farkasverem szerzője. Ekkor írta róla Kovács László az Erdélyi Helikonban: „(...) Wass Albert Farkasverem című regényében a maga külön természet-és embervilágát híven őrző Mezőséget varázsolja közelünkbe. A jó impresszionista könnyedségével, frissen egymás mellé rakott színeivel, és természetes realizmusával. Lírai bensőségesség melegít a kép mögött, az író tájjal és emberrel vele élő lelke (...)”. Wass Albert prózájának leglényegét hangsúlyozta értő módon Kovács László, a folyóirat szerkesztő-kritikusa.
1926 nyarán jött létre a vécsi Helikon; ekkor látszott elérkezettnek az idő a tervezett írótalálkozó megrendezéséhez. Kuncz Aladár írta a Bánffy Miklóshoz intézett levelében: „Körülbelül kibontakozik már előttünk vécsi irodalmi találkozásunk képe”. Ezt megelőzően Kemény János június 17-én már elküldte volt a meghívókat az első helikoni összejövetelre. Hadd idézzem egészében ennek a fontos levélnek a teljes szövegét: „Kedves Barátom, minthogy szándékomban van nyaranként egy bensőséges írói csoportosulást szervezni Marosvécsen, nagyon szívesen látnálak július 15-től fogva egy három napig tartó irodalmi megbeszélésre. Ennek a vécsi első találkozásnak az volna a célja, hogy irodalmi terveinket, szándékainkat megbeszéljük, és együttes, alapos tanácskozásban mintegy helyzetképet vegyünk fel az erdélyi irodalom mai állapotáról és jövő lehetőségeiről. Tanácskozásainkon kívül tartanánk egy irodalmi ünnepet is, amelyen nagyon kérlek, hogy még meg nem jelent verssel vagy novellával részt venni szíveskedjél. Remélem, hogy ennek az első találkozásnak üdvös hatása lesz úgy közöttünk lévő baráti viszony megerősödésére, mint irodalmi életünk fejlődésére. A magam részéről mindent meg fogok tenni, hogy vendégeim, akikben én mai irodalmi életünknek reprezentánsait látom, jól érezzék magukat. Nagyon kérlek, kedves barátom, hogy levelem vétele után azonnal értesíts, módodban lesz-e megívásomnak eleget tenni. – Mindenesetre nagyon örülük, ha házamat jelenléteddel megtisztelnéd. – Köszönt és elvár igaz barátsággal: Kemény János.”

Az első helikoni találkozóra huszonnyolc író kapott meghívót, mégpedig a következők: Áprily Lajos, Bartalis János, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Berde Mária, Endre Károly, Franyó Zoltán, P. Gulácsy Irén, Gyallay Domokos, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kádár Imre, Kós Károly, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nagy Dániel, Nyírő József, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tompa László. Huszonyolcadik volt a házigazda: Kemény János. 1926 július 16–18-án találkoztak és tanácskoztak Kemény Jánosék vendégszerető vécsi otthonában a megjelent erdélyi magyar írók. Az ekkor felvett jegyzőkönyv szerint „A Helikonon részt vevő írók egyeteme megállapítja, hogy a romániai magyarság irodalmi élete a hétesztendős előretörés küzdelemi után eljutott oda, amikor számba kell vennie maradandó erőit, céljait és fejlődési lehetőségeit, valamint azokat az akadályokat, amelyek a szabad és teljes kibontakozásban gátolják.” Az elfogadott határozatok hangsúlyozták a szabad kritikai szellem érvényesülésének szükségességét, az erdélyi magyar írók saját könyvkiadó vállalatának és folyóiratának a megteremtésére irányuló törekvés fontosságát, a román és az erdélyi német irodalom java termékének kölcsönös fordítását, a magyar színjátszás támogatását – és így tovább.

1942 augusztusában tartották meg Marosvécsen a 15. helikoni találkozót: az utolsót. Mert 1940-ben, 41-ben, 43-ban és 44-ben Kolozsvárt gyűltek egybe a helikonisták, ugyancsak Kemény Jánosék otthonában. Ezekről a megbeszélésekről, melyeken csak kevesen vehettek részt, nem maradt fenn gépírásos jegyzőkönyv; az 1944-es (feltehetőleg március 29-én megtartott) összejövetelről, midőn időszerű irodalmi és művelődési problémákról, súlyos gondokról, nehézségekről esett szó, mindössze egy rövid feljegyzés maradt fenn.

Wass Albert első ízben a 11. helikoni találkozón vett részt, 1936. július 2–4-én.
Ekkor jelen volt Vécsen – rajta kívül – Bánffy Miklós, Dsida Jenő, Járosi Andor, Kacsó Sándor, Karácsony Benő, Kádár Imre, Kemény János, Kiss Jenő, Kós Károly, Kovács László, Lakatos Imre, Maksay Albert, Molter Károly, Szenczei László, Reményik Sándor, Szántó György, I. Szemlér Ferenc, Tamási Áron, Tavaszy Sándor.
A megnyitó ülésen Kemény János szeretettel köszöntötte az egybegyűlteket, köztük névszerint Wass Albertet és Szenczei Lászlót, akik először jelentek meg a helikoni összejövetelen. Ez alkalommal a tanácskozások során egyebek között szó esett a Kacsó Sándorék által Brassóban szerkesztett Hasznos Könyvtár helyzetéről, terveiről is; ide vonatkozóan Wass Albert is vállalta, hogy bekapcsolódik a munkába: egy gazdasági téma kidolgozását ígérte. És jelezte, hogy kész kivenni részét a szerkesztői munkából.

Egy esztendő múltán, az 1937-es marosvécsi talákozón került sor az Erdélyi Szépmíves Céh és a kolozsvári Magyar Színház drámapályázata eredményének kihirdetésére. Járosi Andor olvasta fel a bíráló bizottság jelentését, közölve a jelenlévőkkel, hogy összesen 34 pályamunka érkezett be, s ezek között 8 olyan találtatott, melyek kiemelkednek a többiek közül, de – tette hozzá – „egyetlen pályamű sem felelt meg teljes egészében a kitűzött feltételeknek”. A 8 darab között azonban volt kettő, melyek előadását a bíráló bizottság „kívánatosnak tartaná”. Ezek egyik az Emberé a munka című színmű; szerzője: Wass Albert. (Sem akkor, sem később nem jutott színpadra Wass Albert ez a munkája.)

Az 1937-es találokozón azzal is figyelmet ébresztett maga iránt Wass Albert, hogy felszólalásában kifejtette: tapasztalatai szerint a falusi népnek igen nagy szüksége lenne jó meséskönyvekre, s javasolta, hogy a Hasznos Könyvtár szerkesztői tegyenek eleget ennek a kívánalomnak.

Jelen volt aztán az 1938-as vécsi találkozón, majd az 1939 júniusában tartott összejövetelen is, utoljára pedig az 1942-es, 15. Helikonon vett részt. Ez utóbbi alkalommal, a tanácskozás második napján Szabédi László bejelentette, hogy „a fiatalabb írók ez év tavaszán ugyancsak magyar nemzeti és népi célok szolgálatára írói munkaközösséget alakítottak. Ennek tagjai közül a talákozón is jelen vannak: Asztalos István, Gagyi László, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, Szabédi László és Wass Albert. Kéri, hogy a felsoroltakat tekintsék az új munkaközösség képviselőinek. Az írók a bejelentést örömmel vették tudomásul, mert a csoport munkaterve a Helikon írói kösségének programjával teljes összhangban van” – rögzítette az ekkor felvett jegyzőkönyv.

Valójában „teljes összhang”-ról aligha lehet beszélni, miként a korabeli újság-közlemények, nyilatkozatok tanúsítják. A fiatal nemzedék ekkoriban szembefordult a transzilvanizmussal, meghaladottnak tekintette az Erdélyi Helikon szellemiségét, aminek legélesebben Szemlér Ferenc adott hangot nagy vihart kavaró, Jelszó és mítosz című tanulmányában (megjelent 1937-ben az Erdélyi Helikon hasábjain). „A transzilvanizmus – írta Szemlér – tehát legyőzhetetlen ellentmondást tartalmaz, mert noha lényegi és tartalmi újítás szerett volna lenni, megkülönböstetésének egyetlen és lehetséges jellemvonása végül is csak külsőségekből állott össze. A transzilvanizmus sodrában kialakult művek benső különbözősége elmosódott ahhoz, hogy belőle bárki is levezethesse a traszilvanizmus valódi létezését. Az erdélyi gondolat nem egyéb, mint humánum vagy Európa, és ez senkit sem jogoít fel külön «erdélyi vonások» keresésére.”Szemlérék, Szabédiék generációjának elégedetlensége eljutott szóhoz ebben a kemény kritikai megnyilatkozásában. Ilyen előzmények után alapították meg a Termés című folyóiratot (illetve negyedévi kiadványt), minek első száma 1942 őszén jelent meg Kolozsvárt. Wass Albert azonban – Szenczei Lászlóval együtt – hamar kimaradt a Termés szerzőinek táborából.

Az 1940. december 29-én Kolozsvárt megtartott szűkkörű helikoni összejövetel az erdélyi irodalom hagyományos humanizmusa mellett tett hitet. A jelen lévő írók állásfoglalásukban leszögezték: „(...) a helikoni írói munkaközösség további fennmaradása s céljainak múltja szellemében való továbbfejlesztése és elmélyítése az egyetemes és egységes magyar irodalomnak és művelődésnek komoly életérdeke”. Ezt az állásfoglalást erősítette meg az 1942-es marosvécsi találkozó, mikoris a jelenlévők az erdélyi magyar irodalom népi elkötelezettsége és humanista tradíciója mellett nyilatkoztak, ám ugyanekkor aggodalommal állapították meg, hogy a berendezkedő magyar közigazgatás Észak-Erdélyben megfelelő szakértelem nélkül, bürokratikus módszerekkel irányítja a visszacsatolt területek életét. Az állásfoglalást aláírta Asztalos István, Bartalis János, Bánffy Miklós, Gagyi László, Hunyady Sándor, Járosi Andor, Jékely Zoltán, Kemény János, Kiss Jenő, Kovács László, Maksay Albert, Molter Károly, Szabédi Jenő, Tavaszy Sándor és Wass Albert. Ez a nyilatkozat a helikoni íróközösség – fiatalok és nem fiatalok – sajátos erdélyi feladatait jelölte meg: „Az Erdélyi Helikon írói közössége mindig tudatában volt annak, hogy nemzeti kötelességé teljesíti. A művek, amelyeket írói a szellem egyéni erejével alkottak, de amelyeket mégis egy közösségi akarat tudatosságával hívtak létre, és tápláló szeretetével fogtak körül, ma a magyar szellem közkincsei.” Pomogáts Béla írta nemrég a Jelszó és mítosz-vitát ismertető kötetének bevezetőjében: „E művek emelték Erdélyt magasra a szívekben: a felszabadulás nagy testvéri ölelésben sok magyar arcon sugárzott az a kép, amelyet földjéről és népéről az erdélyi író alkotott.”


Wass Albert a kényszerű emigráció éveiben is nemegyszer emlékezett vissza nosztalgiával a felejthetetlen vécsi napokra, a helikoni találkozókon egybegyűlt pályatársakra. 1992 májusában, floridai otthonában vetette papírra az alábbi sorokat: „Az emlékezés sebeket tép föl. Mély sebeket, melyeket az idő múlása lassa beheggesztett valahogy, hantot takart föléjük s most egyszerre csak vérezni kezd újra az emlékezés kése alatt. – Erdély...egy elsüllyedt világ. Mérhetetlenül szép és mélységes szomorú. S ennek az eltemetett múltnak kicsinyke, de fájdalmasan értékes része: Marosvécs. – Első regényem, a Farkasverem megjelenése után, 1936-ban hívtak meg először Marosvécsre, a Helikon háromnapos találkozójára. Kemény Jánost, akihez rokoni kapcsolat is fűzött, ismertem már jól. Gyakran vadásztunk együtt medvére, vaddisznóra Galonyában. De ez más volt. Mint az erdélyi magyarság egyik serdülő íróját ért ez a megtiszteltetés. Huszonnyolc éves voltam már akkor, családos ember, és ismertem már majdnem mindenkit, aki ott volt. Bánffy Miklós buzdítására írtam meg első regényemet, bár verseim, novelláim már jó tíz éve meg-megjelentek itt-ott; az Ifjú Erdélyben, a Pásztortűzben, az Ellenzékben. Ismertem Kós Károlyt, Reményik Sándort, Áprily Lajos tanárom is volt. (...) Ezen az első találkozón Tamási Áronnal és Molter Károllyal kerültem egy szobába. Molter Károlyt már ismertem jól, Tamási Áronnal akkor talákoztam először. Féléjszakán keresztül beszélgettünk, tréfálkoztunk, ismerkedtünk. Áron különösen kedvemre való volt. Évekre szóló meleg barátság szövődött közöttünk (...). Még hat helikoni összejövetelen vettem részt, de az utolsó háromból már hiányzott a lélek egysége, ami annyira jellemző volt azelőtt.

A »vécsi olimpusz« magaslatáról elkezdtünk aláereszkedni a politika mocsarába. (...) A többi véres történelem, mely elnyelte Marosvécset is és ezzel együtt mindent, ami jó volt, szép volt és igaz. Marosvécs emléke azonban él tovább a lelkekben s talán eljön még egyszer az idő, amikor az elnyomók és üldözők megértik Erdély nagy titkát és megtanulnak békében élni és igazságosan az elnyomotakkal és üldözöttekkel.”
Marosvécs emléke – és a régi Kolozsvár, a Farkas utcával, a Mátyás-szoborral, az Erdélyi Helikon íróinak kávéházi törzsasztalával, az egykori találkozók meghitt hangulatával egyetemben érzékletesen kapott hangot Wass Albertnek a Tamási Áron halála hírére írt cikkében is (megjelent a Kanadai Magyarságban, 1996. június 2-án), midőn így indította emlékidéző, szép sorait: „Egy jóbaráttal újra kevesebb maradt a földön...” (Sírig tartó kapcsolatuk beszéde bizonyítéka, hogy Wass Albert egyik fiának, Hubának Tamási Áron volt a keresztapja.)

A nemrégiben Budapesten megjelent, Voltam című kötet – szerkesztette Takaró Mihály, kiadta a Szabad Tér Kft. – Wass Albert tollából ugyancsak tartalmaz egy rövid visszaemlékezést a marosvécsi Helikonra. „Volt valami megragadó és fölemelő azokban a vécsi napokban. Mintha ott, Erdély közepén, az öreg tölgyek alatt egy kis csapat verődött volna össze, akik valamennyien zászlótartói voltak annak a kis maradék nemzetnek, amit erdélyi magyarságnak lehetett nevezni” – olvashatjuk itt. (Kár azonban, hogy ezúttal még az írás címében is – Az Erdélyi Szépmíves Céh – és aztán mindvégig az egykori könyvkiadó nevét emlegeti a szerző, ami nyilvánvaló elírás; a helyreigazítás szerkesztői jegyzetet igényeltek volna. A Erdélyi Szépmíves Céh és a Helikon, meg az Erdélyi Helikon [a folyóirat] összekeverése másutt is gyakran előfordul, sajnálatos módon.)

A fiatal Wass Albert annak idején versekkel indult el pályáján – még a kolozsvári Református Kollégium diákjaként. De karcolatokkal, novellákkal is korán jelentkezett a lapokban; kezdetben leginkább a kolozsvári ellenzés hasábjain láttak napvilágot ilyen jellegű írásai. Az Erdélyi Helikon – a legrangosabb erdélyi magyar szépirodalmi folyóirat – 1934-ben (a 10-es számában) közölte tőle legelőször az Anuca című novellát. Ezt követően Erdélyi Helikonban éveken át rendszeresen jelen volt novelláival, elbeszéléseivel: 1935-ben itt jelent meg a Vaddisznós Jákob, a Mundruska, az Elvira bárónő, 1936-ban Az új pap megérkezik, a Tavaszodik, Havasi fa, 1937-ben a Transsylvánia felé, a János bácsi és a puska, A kenyér útja, 1938-ban a Mélység fölött, A lámpagyújtó, a Mezőségi levél 1939-ben a reich bácsi, A tiszteletes, a Mósule, 1941-ben a Találkozásaim a halállal, 1942-ben az Utolső áldozat és a Hűség bilincsében, 1944-ben a Megismerkedtem Napsugárral. Ezekben az években mindemellett más lapokban és folyóiratokban is találkozhatott az olvasó Wass Albert rövid prózájával. (Pásztortűz, Termés, Keleti Újság, Brassói Lapok, stb.)
1941-ben adta ki az Erdélyi Szépmíves Céh A titokzatos őzbak című vallomásos novella-ciklust; ennek bevezetőjében írta a szerző: „Furcsa az emberi élet, és titokzatos. – Fiaim, kik ma még az udvaron játszadoznak, majd olvasni fogják ezeket a sorokat egyszer. Szolgáljon ez az írás akkor mentségemül nekem, s vigasztalódással nekik, ha érett férfifejjel ők sem jutnak az életben tovább. Lássák meg és tudják, hogy minden ember gondolhat néha szépet és nagyot, ha nem is tesz mást, csak nagyszakállú gondokkal vívódik. S néha elfut előlünk puskával a vállán, feljár a hegyekbe, hallgatja az erdőt, s valahol egy vágott szélében csöndesen megállva bevárja az estét, amíg rátalál.”

A jeles magyar irodalomtörténész, Várkonyi Nándor jegyezte meg könyvében Wass Albertről: ő „a nagy hegyek, rengeteg erdők szerelmese, vadászként járja őket, de igazi zsákmánya a költői élmény, amelyet erőteljes erdélyi zamatú nyelven ad vissza”. Mélyen megvilágító, találó észrevétel ez. Az Erdélyi Helikon és másutt közölt novellák, elbészélések a szülőföldnek hegyeibe-völgyeibe szerelmes Wass Albert próza-világába nyújtanak az olvasó részére élményszerű bepillantást.
Amerikai emigrációjában Wass Albert minden bizonnyal meghatározó erejű, múlhatatlan erdélyi emlékei, a Helikonhoz, az Erdélyi Szépmíves Céhhez fűződő egykori kapcsolatai arra, hogy új hazájában az 1962-ben alapított könyvkiadó vállalatának ezt a nevet adja: Amerikai Magyar Szépmíves Céh. „Kiadóvállalatunk legfontosabb célja volt: megismertetni Amreika népével az igazságot – emlékezett vissza öreg korában a vállakozás indulására. – Első kiadványunk volt az Adjátok vissza a hegyeimet! Magyarul és angolul, valamint Zathureczky Gyula tollából a Transylvania, Citadel of the West. Fél év alatt minden példány elkelt. Az Erdély történelmét és mai helyzetét ismertető könyvecskét négyezer példányban nyomtattuk ki, és igyekeztünk eljuttatni minden egyetemi, középiskolai és városi könyvtárba.” Wass Albert feleségének, Elizabeth asszonynak az odaadó segítségében, előfizetők toborzása útján remélte életképessé tenni a kiadót – ám csalódnia kellett: a kezdeti buzgalom után egyre fogyatkoztam az előfizetők, egyre csekélyebb érdeklődés mutatkozott kiadványaik iránt az ottani magyarok köreiben. Az indulás után hamarosan ezer tagja lett az amerikai Magyar Szépmíves Céhnek, – de aztán a nagy reményekkel, szép tervekkel startoló kezdemény „dicstelenül kifulladt”, ahogyan Wass Albert elkeseredetten megjegyezte. Ugyanígy „kiszenvedett” az általuk létesített Danubian Press is, azokkal a folyóirat-próbálkozásokkal együtt, melyeket hangsúlyozottan Erdély múltja és jelene, az erdélyi magyarság sorsának megismertetése végett hozott létre. Mégis: minden kudarc és megannyi csalódás ellenére Wass Albert töretlenül tovább írta könyveit, folytatta éles hangú súlyos problémákat tárgyaló publicisztikai cikkeinek közlését a rendelkezésére álló amerikai magyar lapokban és a rádióban. (Kéziratos hagyatékának ez a tetemes része voltaképp és egészében még csak ezután válik ismertté minálunk, Magyarországon és Erdélyben, mindenütt, ahol él az érdeklődés Wass Albert iránt.)

Nem kétséges: Wass Albert a több mint félészázados éveiben, bajor földön, Hamburgban, Amerikában egyaránt mindvégig megmaradt hitvalló hazanéző erdélyi magyar írónak. „Hűséges bilincsében” küzdött haláláig soha meg nem tagadott eszményeiért, nemzetéért.

Életének 91. esztendejében távozott az élők sorából; a családi gyászjelentés szerint 1998. februárjának 17. napján „floridai otthonában saját maga vetett véget életének”.
Hosszú évtizedeken át a megbélyegzett, kitagadott magyar írók közé tartozott idehaza – nem egy kiváló pályatársával, későbbi sorstársával egyetemben, például Nyírő Józsefhez hasonlóan; tilos volt könyveit kiadni, nevét csak elítélő jelzők kíséretében lehetett leírni. Mindezek ellenére – halálra ítélve, kitagadva – az az erdélyi magyar író volt és maradt Wass Albert, aki terjedelmes, sokágú életművében szülőföldjéről, az erdélyi Mezőségről, s ennek a földnek népéről, magyarokról – románokről egyaránt kivételes beleérzéssel szólott számtalan alkalommal. A mikesi sors húszadik századi változata jutott osztályrészül számára...

Végakarata szerint 1998 augusztusában fiai hamvait hazahozták Erdélybe, s a hozzá hű egybegyűltek megható ünnepség keretében vettek tőle végső búcsút a marosvécsi vár parkjában. Az egykori házigazda, Kemény János és felesége sírjának közelében készen állott a hatalmas kőtömb, hogy befogadja a hamvait tartalmazó urnát, de ekkor a temetés valójában elmaradt, és csak egy esztendő múltán, 1999 szeptemberében kerülhetett rá sor – végülis megegyezéssel végződő és hosszas családi tárgyalások nyomán. (Az urna mineddig a vécsi református templomban kapott helyet.)

Háromtonnás kőtömbben nyugszanak hát a Farkasverem, A kastély árnyékában, A funtineli boszorkány, a Kard és kasza írójának földi maradványai a Helikont alapító és működtető Kemény János sírja mellett. Hosszú vándorlás után, feszültségektől és vitáktól sem mentes izgalmak közepette jutott végül Wass Albert hamvai számára is hely az öreg tölgyek árnyékában, ahol manapság olvasói, tisztelői fejet hajtanak emléke előtt. Erdély szívében, a Maros hajdani ittlétére emlékeztető zarándokhely – akárcsak Érmindszent és Kisbacon, Sztána vagy Farkaslaka. Ahol a szellem halhatatlanságára figyelmeztetnek szüntelenül a néma kövek is.

Nagy Pál, Székelyföld 


(Forrás: erdely.ma)
A mozgás élet-Bükk hegység-Kirándulás-Természetjárás-Aktív pihenés-Kultúrtörténet
A mozgás élet-Aktív pihenés-Természetjárás-Kultúrtörténeti programok-Szállás
A mozgás élet-Gárdonyi Géza író - Eger - Kultúra
Szolgáltatónk - Domain - Webtárhely
A mozgás élet-In memoriam Wass Albert Erdélyi Magyar író
Hasznos oldalak
A mozgás élet-Bükk hegység-Fotogaléria
A mozgás élet - Erdei Múzeum
Természet
Természet
Természet
Őserdő
Természet
Természet
Google
A mozgás élet - Fedezd fel a természet szépségeit! - Amit a Bükkről tudni érdemes.
Utazás, aktív pihenés, kirándulás, szállás, túrázás, túrafelszerelés, természetjárás, egyéb kultúrtörténeti programok.

SubmitexpressLinkBank Hunweb Hun-Web Linkek AtartTattoo Magyar honlap WYW kereső WYW link Linkgyűjtemény és RSS gyűjtemény
websas.hu Buszbérlés Bécsiszelet VendéglőKáosz Italozó - VI. ker. Szófia u. 7. Online gombahatározó DVD Top Toplista LINKTAR.HU linkcsereBannercsere artListLinkunderground SEO tools - Google PageRank linkcsere

Design: © - Szerkesztő: - 2005 - . - Minden jog fenntartva !